hungarian-archer-budapest

“A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” – Hogy is van ez pontosan?

Ennyire félelmetesek voltak íjazó őseink, hogy ilyen imádságok születtek velük kapcsolatban? A köztudat szerint a kalandozások korában a keresztény nyugatiak így könyörögtek a magyar nyilasoktól való félelmük következtében: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” – „A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!” Latinul is, magyarul is találkozhatunk ezzel az idézettel több szakmunkában is, azonban akik ezt a könyörgést idézik, sajnos nem adnak pontos forráshivatkozást. Honnan eredhet?

Legtöbben a modenai himnuszra és a freisingi litániára hivatkoznak. A modenai imádság a 900-as évek legelején születhetett, az itáliai történész, Ludovico Antonio Muratori adta ki 1738-ban, a vers Modena védőszentjéhez, Szent Geminianushoz szól. Ő a legenda szerint Attilától mentette meg Modena városát. Erre hivatkozva kéri a könyörgés a szentet: „ab Ungerorum nos defendas jaculis.” Vagyis: „védj meg minket a magyarok nyilaitól.” A másik fennmaradt forrás pedig egy litániaszöveg, amely szintén a magyaroktól való félelmet tükrözheti. Ez Ábrahám freisingi püspök művében maradt fenn, innen a freisingi litánia elnevezés, ez a mű a vonatkozó sort pedig így adja vissza: “ab incursione alienigenarum lib(era nos domine)”. „Az idegenek betörésétől ments meg, Uram, minket.” És ezt nagy valószínűséggel a magyarokra vonatkoztatták.

Hát, bizony büszkék lehetünk kalandozó őseinkre, sikeres harcmodoruk alappillére a könnyűlovasság volt, rajtaütésszerűen és gyorsan mozogtak, nem viseltek páncélt, és persze ne feledkezzünk meg félelmetes és hatásos csodafegyverükről, az íjról se!

Szívesen átélnél egy kalandozások korabeli kalandot? Szeretnéd, hogy az egekbe ugorjon az adrenalinod? Éppen Budapesten vagy? Akkor egy percig se habozz, foglalj most egy szuper Archery Tag időpontot, és szerezz feledhetetlen élményeket! Gyere, próbáld ki!